Ötödik nap.
A csótányos éjszakát simán végigaludtuk, sztem hullák voltunk. A terv csütörtökre az volt h, elmegyünk a Tappiyah vízeséshez aztán onnan vissza a szállásra és onnan irány Bangaan ami egy másik falu.
Szal reggel 8 körül keltünk és úgy döntöttünk h nem reggelizünk hanem először elugrunk a vízeséshez és utána ha majd visszaértünk akkor majd lesz egy jó nagy ebédünk. Kb olyan 9 körül indultunk, azt mondták a vízesés olyan 45 percre van, a hegy másik oldalán persze… Mielőtt elindultunk volna azért megkérdeztük a tulajt h szte flipflopban, vagy saruban, tudjátok azaz egyujjas pacsker, szal h abban lehet-e menni. Mondta h persze, nem gáz.
A képen lent jobboldalon látjátok azt két fürdőzőt? Nah azok nem mi vagyunk, mi beúsztunk oda középre majdnem totál a vízesés alá, nagyon brutál volt.
Szal fogtuk a naptejet, fürdőgatya már felhúzva, napszemcsi kalap meg saru és hajrá. Ide már a szakács vezetett akinek elfelejtettem a nevét de a vera biztos tudja. 18 éves srác egyébként. ű
Szal átvágtunk a falun aztán keresztülgyalogoltunk a rizsteraszokon ami tök nagy élmény volt ott a teraszok között sétálgatni. Végül fölértünk a hegygerincre ahol találkoztunk pár turistával, kik már visszafelé jöttek és azt mondták h elég nehéz mászás lesz és tök rendesek voltak mer nekünk adták a mászóbotjukat. Ekkor már kezdett elég meleg lenni sztem. Szal rövid pihenő után irány a másik oldal. Itt lefelé kellett menni, nem túl meredeken, viszont csomó ilyen tök magas lépcsőfok volt, szal már ekkor láttam h visszafelé meg fogok halni + mint kiderült: papucsban gyerekek soha ne menjetek túrázni még ha azt mondják is h csak 45 perc és blablabla akkor se! Főleg azokon a kis ösvényeken a hegyoldalban ahol melletted ott van egy 40-50-100méteres nem is szakadék, hanem völgy. De ha lecsúszol akkor vlmidet biztos eltöröd és kórház ki tudja hol van legközelebb. Biztosításunk persze nem volt, igazából nem is gondoltunk arra h kéne ameddig nem sétáltunk ott a hegyoldalban és néztünk le a mélybe. Szal ott vígan csattogtam a kis sarumban a hegyoldali ösvényeken, persze izzadt a lábszáram amiről az izzadság virgoncan belecsurgott a pacskeromba, amitől meg a lábam csúszkált benne + hálistennek így a pornak is könnyebb volt megtapadnia rajta, és így szépen elmondtam magam mindenféle hülyének h papucsba elindultam túrázni.
Ez itt Batad falunak egy része, ez itt elég lapos, a falu java része a meredekebb hegyoldalban van.
Végül a 45 percesnek mondott utat egy óra alatt leküzdöttük és megérkeztünk a vízeséshez, ami durván jól nézett ki. Le is dobtuk a ruháinkat és irány befelé a vízbe. Aztán amint megéreztük milyen hideg a víz egyből lelassítottunk. Aztán nagy nehezen végül mégis bementünk és úszkáltunk kicsit ott abban a medencében ahol a víz leömlik. Ide egyébként minden nap lejárnak a faluból a gyerekek fürödni.
Az úszkálás után megszáradtunk a napon és irány vissza. Pfff hát nem volt egyszerű menet, persze szétizzadtam a lépcsőkön felfelé mer közben ugye már 11 körül járt. Útközben találkoztunk jó pár turistával akik persze megkérdezték hogy nem-e kényelmetlen papucsban odamenni?? Végül olyan 12 körül érkeztünk vissza a szállásra.
Ott összepakoltunk benyomtuk az ebédet és persze majdnem éhen haltunk már, nekem már úgy kongott a belem h mikor megérkeztünk még 3 adag extra rizst benyomtam a kaja mellé. Persze ezt is nagy okosan kiterveltük ám, hogy még mondtuk is egymásnak hogy mi milyen okosak vagyunk hogy majd a reggeli séta meg fürcsi után kajálunk majd. Azt még itt le kell írnom h a vera aki nem egy nyafogós barbibaba , panaszkodott hogy elfáradt a vízeséses túrán!!! Pedig ugye ő gazdagon el van látva vádlikkal a röplabda miatt.
Nah szóval természetesen 13kor indultunk neki Bangaannak, mert mi a legnagyobb melegben szeretünk túrázni. Felpakoltuk a hátizsákokat én vittem a vera kuwa nagy hátizsákját meg a kamerát, amit otthagytam volna a picsába ha tudom h másnap ellopják. A vera felpakolta az én hátizsákomat meg elegánsan a vállára akasztotta csinos kis ritiküljét és hajrá. Hát az út első szakaszán néha elgondolkodtam azon h mi a csudát keresek én itt. Az elején ugyanis megkerültük a hegyet és a túloldalon átvágtunk egy másik rizsteraszon, de az nem volt olyan egyszerű mint az előző. Volt h a túravezető srác fogott meg h ne essek le a mélybe. Meg táskával nem volt olyan egyszerű egyensúlyozni a teraszok falán se. Egyszer leesett a napszemcsim egy patakba és srác úgy ment le érte mint vlmi hegyikecske. Ugrált kövekről kövekre hihetetlen volt. Ráadásul ő még mindig a kis papucsában volt miközben mi már cipőben toltuk.
Bangaan faluban található rizsteraszok ültetés idején vízzel elérasztva, ez nem esővíz ám ahogy én hittem hanem a hegyből eredő patakokból jön a víz, bár azok ha nincs eső akkor kiszáradnak :D
Szal az út első harmada elég necces volt összeszorítottam a fogaimat és másztam és izzadtam. A táj persze baromi szép volt hegyek mindenfelé…Aztán egyszer az egyik hegyoldalban ilyen tök széles hegyi út volt, legalább 3-4en elfértünk volna egymás mellett, aztán mikor találkoztunk kb 20 sovány agyongyötört emberrel, akkor jöttünk rá h azok kaparták ki az utat a hegyoldalból, kapával, lapáttal, meg amivel tudták. Iszonyatos meló lehetett abban a melegben ilyet csinálni. Ezek után már nem szenvedtem annyira.
Ami még érdekes volt h a legeldugottabb helyen is volt választási plakát. Tényleg kint vagyunk a nagy semmiben egy hegyi ösvényen erre ott van egy választási plakát. És ez a legutolsó hegyi faluban is így volt. A helyiek azt mondták h az igazi probléma az h utána senki nem fogja eltakarítani őket.
A kétórás utat 3 óra alatt tettük meg, a végén már tényleg nem nagyon bírtuk, főleg a vera készült ki. Az egész útón két turistával találkoztunk összvissz míg a vízeséshez vezető úton vagy 8al. Végül kiértünk egy földes-betonútra amit követve eljutottunk Bangaanba. Az úton találkoztunk két másik turistával akik ott feküdtek kimerülten az út szélén és a triciklijükre vártak. Aztán találkoztunk a triciklijükkel és lám ott volt rajta a mi triciklistánk is, aki eljött a haverjával keresni az elveszett turistákat. Egyből mondtuk neki h ugyan jöjjön már el értünk bangaanig mert már nem bírjuk tovább.
Szal felpakolták a másik két turistát és visszament a haverjával a batadi csomópontig ahol a saját triciklijét hagyta. Bangaanban megint hihetetlen szép teraszok vannak érdemes őket megnézni. Aki nem akar túrázgatni az simán eljöhet triciklivel idáig és aztán vissza. Van is itt egy patentos fogadó szuper kilátással. Közben ameddig a triciklire vártunk észrevettünk h csomóan ilyen piros löttyöt köpködtek ki a szájukból. Aztán mikor rákérdeztünk mondták h bételt rágnak, amihez gyorsan függővé válhatunk állítólag és ilyen izgatószer-szerű lehet. + azt is mondta a srác h a fogakat tönkreteszi.
A gyönyörű rózsaszín Florida buszok
Aztán megjött a tricajos gyerek és visszazötykölődtünk kb 2 óra alatt Banauéba. Ott kifizettük a srácot aki tök örült az extra 50 pesójánk. Megint beültünk a People’s Lodgeba és rendeltünk vlmit kaját. A buszig még volt két óránk mondjuk szal annyira nem siettünk. Aztán eszünkbe jutott hogy ki kéne találni hogy fogunk menni a keresztrefeszítésre másnap. Mer a gáz az volt h hajnali 5re fogunk megérkezni manilába és aztán még el kell jutnunk san fernandoba ami mondjuk nincs messze kb 60 km ha jól tudom. Viszont csomó blogon azt olvastam hogy mivel ez már húsvét így nem járnak a buszok. Szal mivel van net a people’s lodgeban (1 óra 50 pesó) gyorsan kerestünk csomó autókölcsönzéssel foglalkozó céget, és aztán mindegyiknek írtam smst (az sms az bevett dolog ott) hogy mennyiért vinnének el minket san fernandoba. Hát a legtöbb már tele volt és ha nem akkor meg 3500 pesó volt a legolcsóbb ami azért kuwa sok pénz, szal úgy döntöttünk h ha megérkezünk akkor majd fogunk egy taxit és majd megpróbálunk kialkudni vlmi jó árat.
Aztán szépen fölsétáltunk a buszmegállóhoz ahol már volt 1-2 külföldi. A jegyeladó vegyesbolt wcjében ilyen fertőtlenítő kendővel letörölgettük magunkat nagyjából a túra alatt ránk rakódott kosztól meg persze izzadságtól. A busz csúnya rózsaszín volt, VISZONT kuwa sok hely a lábaknak, tisztaság, modern busz, WC a fedélzeten!!!! Én majdnem elsírtam magam úgy örültem. Ráadásul filippinó egy sem volt a buszon, csak külföldiekkel volt tele. Az egyetlen gond az volt h olyan brutál légkondija volt h mindenki szarrá fagyott és nem lehetett lekapcsolni…Hiába kértük a sofőrt többször az kábé leszarta. Aztán az egyik amcsi srác aki gondolom idefelé is ezzel jött, elővett egy széles ragasztószalagot (angolul: ducktapet- pityubuli rémlik vlkinek :D) szal a ragasztószalag körbejárt és mindenki leragasztotta a nyílást ahol a levegő jött ki. Utána már minden jól ment, a vera egész út alatt úgy aludt mint egy bunda csak egyszer ébredt fel és még wcre se ment el a 10 óra alatt!!! Az idő csak úgy repült, nem úgy mint a másik szörnyedvény buszon, szal secperc alatt megérkeztünk Manilába kb úgy reggel 6ra, de ez már a 7ik napra tartozik….Húúúúúú de izgi nem???? :D
Annyit még elárulok, hogy a következő Fülöp-szigetekről szóló bejegyzésben az egyik fotón rajta leszek ám majd, és aki ki fogja szúrni h melyiken vok rajta az jutalmat fog kapni!!! nah csöcsörészet
Nicsak, ki beszél?!