szasztok!
Álmos vok kicsit lassan lefekszem. Az elmúlt héten csak egy vacsora történt amit a Hal szervezett, tudjátok az a kínai srác. Ott volt pár japán, Fábi a német haverjával meg Marcus a svéd szobatársa, vera, birdy a feka amcsi, jah meg beállított a kamil is. Ami vicces volt,h a kamil egy kínai csajjal jött és először azt hittem h ez a kettes számú csaj ameddig eszembe nem jutott h az beijingben várja, ahová a kamil el is utazott a hétvégére. Szal kiderült, h ez a 3as számú barátnője. Szal a kaja jó volt annyi sört vedeltem mint az állat, valszeg azért is mer egy japán csaj mellett ültem és ahogy kiürült vagy akár csak félig volt a poharam már töltötte is tele, amit végül is nem nagyon bántam itt kint úgyis alig iszok alkoholt és néha az a pár üveg sör igazán jól esik.
Habár kipárnásodtam a télen most próbáltam éppen a rövidgatyákat mer jövő héten megyünk a Fülöp-szigetekre és ott állítólag meleg van, de a 3 rövidgatyából kettőbe nem fértem bele. Mondjuk múlt héten már voltam kondiban de most is megyek majd mer ez nem állapot, jah meg ráadásul az egyik fülöp szigeteki srác itt hagyott vlmi kuwa nagy bödön proteint vagy mi a szart azt szoktam kondi után iszogatni, olyan fasza csokis íze van ha sokat raksz bele.
A fülöp szigeteki út terve a következő egyébként: vasárnap hajnalban érkezünk manilába onnan még aznap korán reggel továbbrepülünk az egyik szigetre, Boholra pontosan, ahol befizettünk 3 nap/ 2 éjszakás csomagra. Szal ahogy megérkeztünk elvisznek a hotelba onnan egyből egy 8 órás túrára a szigeten aminek a főattrakciója a Chocolate hills (csokoládé dombok) ez az unesco world heritage része szal biztos ütős lesz. Benne van még egy túra a folyón ebéddel, a világ legnagyobb fogságban tartott pitonjának megtekintése, valamint a pápaszemű maki megtekintése ami már csak délkelet ázsia néhány szigetén él(borneo, szumátra, fülöp szigetek) itt egy kép netről róla:
"A világ legkisebb majomszerű emlőse a pápaszemes maki. A legfeljebb 10-12 centiméteresre megnövő kis jószág többek között rovarokkal táplálkozik"
Jah meg visznek butterfly gardenbe (lepke kert), manmade forestbe (ember készítette erdő :)) meg még nemtom hova itt a link képekkel ha vlkit érdekel:
http://boholrentacar.com/bohol-countryside.html
Aztán vasárnap island hopping túra ez is 8 órás, ebéddel meg bálna és delfinnézéssel szabadmerüléssel vagy mivel, ez nemtom mit takarhat de jól hangzik. itt a link kíváncsiaknak:
http://boholrentacar.com/island-hopping.html
Jah és kedd reggel visszazúzunk manilába, mindezek a túrák + szállás két éjszakára reggelivel hotelban 16.000 hufba kerülnek/fő ami jó árnak tűnik bár még soha nem csináltam semmit utazási irodán keresztül szal nem vok tisztában az árakkal.
nah aztán kedden délután találkozunk filippinó barátainkkal akik szereznek nekünk egy sofőrt kocsival aki elvisz minket kedden éjszaka Banauba ahol szintén az unesco world heritagebe tartozó rice terraces (rizs teraszok) vannak kép netről:
Szal szerda egész nap ott leszünk, áttúrázunk egy kis faluba Batába ahová csak gyalog lehet eljutni és a riszteraszok közepette fekszik és ott is alszunk szerdán. Csütörtökön vissza Banauba majd csütörtök este indulás vissza.
Reggel viszont megállunk visszafelé Pampangában mivel good friday lesz, ami nemtom magyarul mi, nagy péntek?????? passz. mindegy állítólag ezen a napon feszítették keresztre jézust és mivel a filippínók elvadult keresztények (vgyis hát egy részük) így ilyenkor mindig keresztre feszítik magukat páran élőben a tömeg előtt. Szal ezt nem akarjuk kihagyni. Ez du 3kor véget ér aztán már véglegesen vissza manilába és a szombat vasárnapot ott is töltjük, vasárnap este pedig vissza Shanghaiba
Ezek a tervek aztán h ezekből mi lesz az még kiderül.
Az iskolában semmi különös, megválasztottak class monitornak(kb osztályfelelős vagy vlmi ilyesmi) ameddig wcén voltam szal kellett csinálnom egy névsort mindenkinek az elérhetőségével, meg egyszer kell majd mennem szavazni vlmiről ami után ingyen vacsi lesz. Azt mondanom sem kell a koreai japán különítmény ezerrel tolja minden buzi karaktert betanulnak, szal mi az európai-dél amerikaiak igencsak mögöttük kullogunk. Basszus most jut eszembe h van vlmi kuwa sok házi holnapra nah húztam csöcsörészet.
Nicsak, ki beszél?!