Negyedik nap.

Szal megérkezünk Banaueba. A buszút 10órás volt és eléggé megviselt minket, ahogy már írtam, az utastérbe bejött a kipufogógáz, nagyon pici hely a lábunknak + még ott volt a táskánk, a folyosó tele táskákkal, meg középen az ülésből lenyitható székeken alvó emberekkel. Azért így is elnyomott az álom néha. Reggel mikor már világosodott a buszról tök szép hegyes tájat lehetett látni,és minden zölddel volt borítva. Autópálya persze csak az út elején volt vlmeddig, aztán sima kétsávos úton mentünk végig. mikor beértünk a hegyekbe akkor néha totál leálltunk, berakta egyesbe aztán szép lassan bevettük a kanyart. A másik még ami nagyon érdekes volt, hogy minden megállónál csomóan ettek vlmi tojást. Ezeket egy ilyen nagyobb hűtőládából árulták minden megállónál. Szal a 3dik megállónál már annyira kíváncsi lettem hogy megkérdeztem mi ez a tojás amit annyira esznek, mer hát imádom a tojást , minden nap eszek.

A nevét elfelejtettem bár ki lehet googlezni na mindjárt várjatok, na megvan BALUT a neve és ez alapvetően kacsatojás, de már 18 napos, szal ott van bent a kifejlődött kiskacsa csőrrel, tollal és ez van megfőzve. Ezt állítólag azért eszik h erősebbek legyenek, meg azt is mondták feláll tőle a fügykös, szal potencianövelő is.  Na de ez még mind semmi, a legjobb az az, ahogy eszik, megtörik a tojás tetejét vlmin,  és ecetet nyomnak rá meg megsózzák, és aztán félig harapva félig kiszopva eszik, fokozatosan bontva le a tojáshéjat a tetejétől az aljáig, és mindig újra meg újra ecetezik meg sózzák, közben persze ezerrel szürcsögnek, de basszus olyan jóízűen ették, hogy totál megkívántam. persze nem mertem enni de később még lett volna lehetőségem de az már későbbi sztori.

Most hogy rákerestem a filippinó konyhára megtaláltam hogy mit ettünk még boholon a szigeten ahol búvárkodtunk:  A halat egész egyszerűen megsütik, és rizzsel - amely a szigetlakók étkezésében az, ami nálunk a kenyér; szinte minden étkezésnél jelen van - , zöldségekkel szervírozzák. A nagyobb halakból többnyire sinigang na isda (egy savanykás leves) készül. Na pont ez volt az ebédünk hétfőn. Két nagyobb sült hal rizzsel + ez a savanykás leves hallal benne meg különböző zöldségekkel.

Szal megérkeztünk Banauéba  végre, egyből jött is a buszra egy nő h a visszaútra adjon el jegyet, de először mindenféleképpen meg akartuk nézni h a Florida társaságnál van-e a buszon hely visszafelé. A busz nem a központban áll meg hanem kb 10 percre, a megállótól lefelé kell sétálni. Persze bárkit bármikor meg lehet kérdezni angolul mindenki beszél amit nem győzök hangsúlyozni. A Florida megállója kicsit lejjebb volt és tök megörültünk, mert volt jegyük csütörtök estére, szal azokat egyből meg is vettük. Egyébként talán jobb csak lefoglalni  jegyeket mert ha nem érsz vissza időben akkor csá lóvé. A Floridára egyébként 450be kerül egy jegy, vagyis csak 25 pesóval drágább viszont óriási minőségi különbség van!!! De ezt majd később.

Szal a város maga a hegyoldalban terül el, vagyis nem sok vízszintes utcája van. Neten olvastuk h a people’s lodge-nek van egy kis terasza ahonnan jó a kilátás és kajálni is lehet. Szal egyenesen odamentünk és kiültünk a teraszra, ami elég keskeny, egy pult fut végig és székek, a kiszögellés kb két méter széles és 10 ember fér el ott egyszerre. A kilátás elég jó bár annyira nem dobtam el az agyamat a teraszoktól, amiket onnan láttam. Szal rendeltünk reggelit és jól bekajáltunk. Itt egyébként netezni is lehet 50 pesó egy óra. Reggeli után bementünk a tourist officeba és vettünk 15pesóért egy térképet a környékről, és érdeklődtünk a triciklik áráról, aztán a csaj maga is mondta h az utcán olcsóbban foghatunk triciklist mintha náluk bérlünk. Ahogy kiléptünk az irodából és tettünk pár lépést, máris megállt egy triciklis és kérdezte hova akarunk menni és már el is kezdett alkudozni, aztán jött még egy és végül amelyik az alacsonyabb árat ajánlotta azt választottuk.

800 pesóban állapodtunk meg. Ebben benne van h felvisz minket a banaue viewpointhoz(kilátóhoz), aztán elvisz minket a Batad –i kereszteződéshez és utána másnap visszajön értünk oda, és elvisz vissza Banauéba. Nemtom h ez mennyire jó ár és lehet-e ennél olcsóbbat kialkudni. Szal a két hátizsákunkkal behoppantunk a triciklibe és irány a kilátó. Ez fönt található a hegy tetején, ami talán nem meglepetés mivel kilátóról van szó :D. Még útközben megálltunk egyszer egy jó helyen ahonnan jó képeket lehetett csinálni. ÉSSSSSSSSS ittt vazzze mikor  belátod az egész völgyet körbefolyva a 2000 éves rizsteraszokkal,  hát apám le voltunk nyűgözve….mint vlmi filmes animáció ami meg fotosoppolva. Hihetetlen látvány volt, és ezt emberek csinálták. A lépcsőzetes ereszkedő teraszok a völgy minden oldalán, aztán a hegyről lecsordogáló kis patakok amik megtöltik vízzel a teraszokat és aztán a völgy alján a kis tavak… Vlmi hihetetlen szép volt és mindez élénk zöld volt a rizstől. váóóóó

Szuper volt alig tudtunk betelni a látvánnyal. Itt találkoztunk egy német csávóval aki két másik német turistát hozott. Őt kértük meg h csináljon rólunk 1-2 képet a rizsteraszokkal. Ő már 25 éve él a fülöp szigeteken és német turistáknak szervez egyedi utakat, teljesen az ő kívánságuknak megfelelően. Ő mondta h  a fülöp szigetek hatalmasat fejlődött az utóbbi 20 évben. Kb fél óra után el tudtunk szakadni a látványtól és beültünk megint a triciklinkbe h felmenjük a tényleges kilátóba. Itt egy közepes terasz volt kialakítva és ha lehet akkor még jobb volt a kilátás. A vera vett pár olcsó szuvenírt, csináltunk még pár képet aztán uzsgyi. Jah itt volt még pár népviseletbe öltözött fogatlan mammer akikkel lehetett volna képet csináltatni de nem vállaltuk be. Ezeknek fejenként egy 20 pesót a velük való képekért azért illő adni, ahogy hallottuk.

Emlékszem mikor visszafelé találkoztunk a kanadai párral, akkor ők megkérdezték h a kilátóhoz érdemes lett volna-e felmenni mer ők nem mentek, mer átaludták azt a napot mikor megérkeztek. Hát a vera kegyesen azt füllentette h nem hagytak ki semmit, holott kb mindent kihagytak amiért ilyen messze jöttek.

Szal hát ezzel végeztünk és akkor irány Batad. Vissza le kellett mennünk (az út egyébként felfelé kb 20 perc) és keresztül a városon a másik irányba. Egy idő után megszűnt az aszfalt és brutál földúton mentünk tovább. Persze totál szétrázott a tricikli, ráadásul ez nem 10perces út volt hanem kb másfél-2 órán át mentünk ki a vadonba, a nagy semmibe…

Az egész úton 1-2 ház volt, járművel ha kettővel találkoztunk összvissz. Az egyik ház viszont brutál volt. Lebegő háznak hívják mert szinte az egész ház egy szakadék fölött lebeg, cölöpökön van kitámasztva. Bár ne házat képzeljetek el hanem egy kis viskót, ahol persze egy elég népes filipino család lakik. Hát én biztos nem mernék ott aludni bakker.

Aztán nagy sokára megérkeztünk a Batad-i kereszteződéshez. Innen kétfelé ágazott az út. Az egyik továbbra is járható volt triciklivel tovább Bangaan faluba, a másik fölfelé indult meredeken Batad irányába. Batad a hegy másik oldalán volt, szal az azt jelentette h föl kellett másznunk a nyeregig vagy a hágóig vagy hogy mondják és onnan le a másik oldalra. Felfelé még megy naponta egy jeepney, meg csomó lóvés turista saját dzsipet bérel hogy a hágóig fölvigye őket, onnan viszont már semmilyen jármű nem megy lefelé, magad uram ha más nem….

Szal istenhozzádot intettünk Ramilnak a triciklistánknak aki jófej volt egyébként, és a vera még mondta neki h ha holnap tényleg visszajön értünk, akkor nem csak a fuvardíj másik felét, a másik 400 pesót kapja meg, hanem kap +50et is. Ennek aztán tök megörült, szal biztos lehettünk benne h nem hagy kint minket a semmi közepén 4 órával a buszunk indulása előtt. Persze ha nem jött volna akkor is megoldottuk volna, felkéredzkedtünk volna vlmi arrafelé járó dzsipre vagy ilyesmi.

Szal itt volt az ideje a gyaloglásnak. Nem mondom h ideális körülmények voltak a túrához. Ez már negyedik napja volt az utazásunknak, az egész testünk totál szarrá égett boholon, és vera nagy táskája olyan volt a hátamon mintha nyúznának, + fényképező még keresztben. Tegyük még hozzá h kb 13 óra volt, a lehető legmelegebb amit el tudtok képzelni, a nap égetett mint az állat kilószámra kentünk magunkra a naptejet, és ráadásul hegynek fölfelé kellett gyalogolni a pakkokkal. Ha ehhez még hozzátesszük a 10órás fárasztó buszutat akkor azt mondanám h valóban nem voltak ideálisak a körülmények a túrázáshoz. Ennek ellenére kuwa jó hangulatban voltunk és jót röhögtünk egymáson , ahogy mint a málhás szamarak másztuk a hegyet 40 fokban. Aztán h fokozzuk a hangulatot elővettünk egy zacskó csipszet és elkezdtük nyammogni és jót röhögtünk hogyha most vlki látna minket ahogy itt vánszorgunk fölfelé csipszet zabálva… Aztán persze jött is egy nagyobb csapat turista gyalog kicsit viccelődtünk velük, h lám az igazi túrázók csipsszel gyúrnak, de persze 5 perc alatt otthagytak minket az ő tempójukkal.

A legviccesebb akkor is a vera volt. Vitte a tatyómat a kis farmer rövidgatyájában, lábszárai totál rákvörösek (gondolhatjátok ha én a sötétebb bőrömmel leégtem akkor ő…), a felsőteste totál betakarva a naptól és a legjobb. a kis ritikülje a vállán:D:D Mer az hihetetlen fontos volt, h még egy fölösleges hülyeséget cipeljünk az útra, főleg a túrázásra :D. Megy a nagy dzsungelban a kis ritiküljével a vállán :D és árnyékra vadászik, tök örült minden kis árnyéknak és mindig kicsit megpihent ott :D.

Szal már félúton lehetünk mikor éreztem h itt gondok lesznek, mer a gyomrom akkorát csavarodott, h kb úgy nézhetett ki mint a csongrádi bélcsavarodás a bökényben. Szal hát mit volt mit tenni, ha menni kell akkor menni kell. A verát beállítottam őrszemnek, hogy figyelje jön-e vlki, ő persze boldogan lecsapott egy árnyékra és ott meghúzta magát. Én meg oda raktam egy  jókora adagot az út szélére, aztán találtam egy jó nagy követ ami teljesen  lefedte és azt ráraktam. Az biztos hogy ilyen fasza kilátással még nem tojtam életemben :D.

Aztán két óra után megérkeztünk a nyereghez végre, ahol leültünk pihenni kicsit. Itt ért véget a kocsiút, eddig jön föl a napi egy jeepney és a bérelt dzsipek. Itt is laktak páran és üdítőket árultak. Jah igen ha vlki erre vetődne akkor vegyen lent a városban vizet mert ott 15-20 peso 1.5 liter míg itt, meg Bataadban 75 egy liter. Azt is meg lehet beszélni sztem h az egyik szálláson hagyni a cuccokat és úgy indulni neki. Persze most már könnyen vok okos.

Sokat nem totojáztunk ott  hanem indultunk lefelé a másik oldalon. Itt már csak egy csapás volt, persze jól látható. Ahhoz h Banauéból eljussunk Bataadba nem kell túravezetőt fogadni egyébként. Itt találkoztunk pár turistával útközben akik visszafelé jöttek már.

Kb 4 óra gyaloglás után végre megérkeztünk Bataadba. A falu totál a hegyoldalba van beágyazva és mindenféle kis ösvények az utak a házak között, amin egyszerre egy ember fér el és néha egész mély szakadék van mellettük. A helyiek csak úgy ugráltak ott a köveken mi meg néha kézzel lábbal segítettünk rá. a faluban kb 1200an laknak és ebből olyan 500 gyerek lehet. Most komolyan, hihetetlen számú gyerek volt ott, ahogy már írtam itt a gyerekek csak úgy potyognak az égből, 8-10 gyerek az alap. Szal a faluban nagy ünnepség volt szólt a zene mindenfelé épp most lett vége a tanításnak és kezdődött a nyári szünet. A faluban van általános iskola egyébként, de gimibe Banaueba kell már menni.

A faluból már láttuk a riszteraszokat  amik szuperul néztek ki. Az a különbség a Banaue-i meg a Batad-i rizsteraszok között, hogy Banaueban alapvetően földből vannak kialakítva a teraszok - a teraszok fala, míg Batadban kőből! Persze Batadban se itt volt a legjobb rálátás a teraszokra, hanem azt másnap láttuk de a hillside innből is jól néztek ki.

Kilátás az ablakunkból (egy másik utazótól)

A szállásunkat elég könnyen megtaláltuk. Hillside Inn (Hegyoldali fogadó) a neve. Egy éjszaka egy főre 200 pesóba került. A szobánk a teraszokra nézett, eléggé ütős volt. És kb ennyi is ami járt a szobához: kilátás. A szobában nincs semmi csak egy duplaágy, 5 bevert szög a falba, meg pár polc. Semmi más. Jah még egy villanykörte. De konnektor az nincs. Itt már egyébként térerő sincs. Ha vlki telefont akar tölteni vagy elemeket akkor azért fizetni kell kb 30 pesót. Meleg víz nincs csak hideg, a wc leöblítése úgy történik hogy egy nagy lavórban van víz, abba egy ilyen másfél literes merőt belemártunk és abból a vizet a wcbe. Gyors ledobtuk a cuccunkat és lementünk kajálni mer már nagyon éhesek voltunk. A kaják 80-150 pesóba kerülnek. Szal előttünk a rizsteraszokkal szépen bekajáltunk. A tulajjal még dumálgattunk kicsit és a szakácsot fölbéreltük másnapra túravezetőnek 800 pesoért. Ezért el fog majd vinni  a Tappiyah vízeséshez aztán Bangaan faluba onnan meg vissza Batad kereszteződéshez.

Még kiültünk az emeletre a szobánk elé a teraszra élvezkedni a kilátásban de aztán vera észrevette hogy kisujjnagyságni fekete dongók fészkelnek az eresz alatt szal lassan bevonultunk (kuwa gyorsan befutottunk). Ezek szerencsét hoznak a tulaj szerint azért nem bántják őket, de egyébként tényleg nagyon békésnek tűntek. Az ablakot becsuktuk éjszakára, égettünk még moszkítóölőt bár egész nap nem találkoztunk egyel sem. Aztán jó kis kimerült alvásba kezdtem amiből egy óra múlva vera ébresztett fel, de nagyon kitartó volt mer engem ilyenkor nagyon nehéz kiverni az ágyból, kb semmi nem érdekel a világon. szal egy jó nagy balegyenessel keltem mintha vlmi sötét alakot láttam volna ahogy felébredtem, még jó hogy nem ütöttem le a verát.

Szal azt mondta h vlmi kapar a szobában, és h márpedig itt patkány van a szobában. Persze a kaparás lentről jött egyértelműen nemtom mit parázott a vera. De hogy megnyugodjon elhúztam az ágyat és ott volt!!!!!: egy nagy csótány!!! Sztem mondjuk nem az kapart, de én jobban megijedtem tőle mint egy patkánytól ijedtem volna meg. Szal kinyírtam aztán a fal mellől középre húztuk az ágyat, meg bezipzároztam a táskám. Aztán nagy nehezen elaludtunk megint. Nemtom én úgy utálom a csótányokat. Ráadásul Jessie mondta h itt a Fülöp szigeteken vannak repülő csótányok is. Az milyen undorító már. Rádrepül ott éjszaka.

Na mindegy itt ér véget a negyedik nap csöcsörészet.