Boldog Karácsonyt mindenkinek! Tegnap a messzi suliba is megjött a télapó, volt vagy 40 gyerek meg a szüleik, jó móka volt. Közben csütörtökön voltam interjún egy nyelvsulinál és megkaptam a melót, minden vasárnap egész nap két metrómegállóra szal fasza. Ma kellett mennem megnéznem hogy tanítanak más tanárok meg holnap is kell még aztán következő héten már nyomom is.
Most délután meg megyek vlmi partira amit egy másik nyelvsuli szervez hogy kiválasszák a tanárjaikat a januári téli táborra. Szal du oda megyek este 8kor meg az osztály elmegy együtt kajálni. A Vera meg egész nap tanít. Ez a karácsonyi program itt pekingben. Otthon gondolom jobb lehet.
Egyébként ma reggel kétszer is eljátszottam a mikulást, kezdem megszeretni a figurát kár hogy csak egyszer van karácsony egy évben.
Jövő hét az uccsó a suliból, szal jövő hétre meg kell írni kettő beadandó dolgozatot, meg lesz kínai vizsgám + egy másik tantárgyból vizsgám + tréning ennél az új sulinál + a szokásos tanítás szal be leszek havazva. Aztán viszont a jól megérdemelt januári pihenés, esetleg nyelvi tábor.
Ez egyébként az osztályom a messzi suliban a fönti képen, a kislány nincs rajta, az összes fiú szerelmes az egy szem kislányba és egyfolytában nyagázzák, összeverekednek hogy ki üljön mellé meg hogy ki álljon elé meg mögé a sorban meg ilyenek.
Azt írtam már hogy voltam úszni másodszor is? Most az egyetemi uszodába mentem és hihetetlen 200hufért lehet úszni egy órát 360ért 3-4 órát. Mondjuk vannak 5-6an a sávban de annyira nem zavaró, a víz is jó szal majd párszor elnézek. Mondjuk szauna nincs :D. A medence mellett meg van egy ilyen műugrópálya ahol ott ilyen kis 5-6 éves gyerekek ugrálnak le a nemtom hány méter magasból, elég durva, közben meg ott csinálják a szaltókat. Én biztos föl nem mennék olyan magasra nemhogy még le is ugorjak. A szaltók mennének...
Kopi mi a helyzet csődbe vitted az emfeszt??? :D Ennyire ne dolgozzál:D! nah csöcsörészet
Nicsak, ki beszél?!